Sokszor elgondolkoztam azon, hogy érdemes-e folytatnom az írást és mindig arra jutok, hogy igenis folytatnom kell, magamért. (Magamért, és persze az a legnagyobb elismerés, ha az olvasóknak is tetszik.) Muszáj valahogy leírnom és megfogalmaznom azokat a dolgokat, amik a fejemben játszódnak le. Körülbelül egy éve egy új történet kezdett szövődni a szemem előtt, de a részletekben nem volt biztos, időm se nagyon volt. De most jutottam el odáig, hogy sikerült elkezdenem és papírra vetnem a sztorit. Ajánlom e történet első fejezetét mindenkinek, aki olvasta az írásaimat, aki hitt bennem, aki támogatott, aki szerette a humorom és persze azoknak is, akik soha az életben nem hallottak rólam, mégis megfogja őket az eredetileg könyvnek szánt fülszövegem.


"Azt hiszed sok minden keresztül mentél már? Tényleg azt gondolod, hogy a legnagyobb tragédia, ha egy pattanást találsz a homlokodon ráadásul az iskolabál előtti nap?! Tarpay Téniának nincsenek pattanásai és iskolabálon sem járt soha, de a poklok poklát már ismeri. 15 évesen végig nézte, ahogy meggyilkolják az édesanyját. Egy gyerek volt, csak egy tehetetlen, sokkot kapott gyerek, de fogadalmat tett, hogy megöli anyja - a bíróság által ártatlannak ítélt- gyilkosait. Most 11 évvel később, a kezében a friss diplomával hazatért Amerikából. Nyomozó lett, különleges gyilkossági ügyek megoldásai várnak rá, csak is rá, de fogadalmát nem felejti el. Anyja gyilkosainak fejét akarja, méghozzá tálcán!"

http://buntetlenbunosok.blogspot.com 

II. 2.rész ~ illegális játékok

- Tina, ébredj! Csak álmodsz!
- Harry, nem halhat meg! - sikoltva ültem fel az ágyon. Rémülten, félig kábán  néztem magam elé.
- Tina, jól vagy? - az ajtó felé kaptam tekintetem. Fél homály takarta Niall aggódó arcát. Jobban kitárta a nyikorgó ajtót és elindult felém. Soha nem lesz nyugtom? A múltam egy lemoshatatlan mocsok az életem lapjain. Miért történik ez velem? Én semmit nem tettem. Oh anyu, bárcsak itt lehetnél, bárcsak átölelnél, bárcsak... bárcsak.
- Bosszú - hangosan mondtam ki. Niall rémült arca meglepettre vált.
- Bosszú, bosszút akarsz? - a rémület egy újabb hulláma száguld át fiatal arcán. Én csak nyugalmat akarok, és ha ehhez el kell játszanom a bosszú keserű gondolatával, akkor elfogok - Azt akarod, hogy olyan legyél mint ők? Mert ha bosszút esküdsz, akkor olyan leszel! - keserű mosolyra húzódik szája. A szívem hihetetlenül gyors ütemet diktál.
- Niall, megadnád Isabella számát? - nézek rá kérlelően. Látszik rajta, hogy furcsálja ezt a hirtelen téma váltást. Még nem is sejti, hogy a bosszú és Isabella hogy is kapcsolódik a fejemben összeállt tervhez. Nos, igen Isabella itt maradt Londonba. Néha átugrik és arról áradozik, hogy mennyire más itt, mint Brazíliában. Megváltozott, de mélyen legbelül még mindig az a kőkemény, verekedős lány, akit megismertem. Beszélnem kellett vele, sürgősen.

- Szia Isa, köszönöm, hogy ilyen hamar átjöttél - ölelem meg, miután betessékeltem az ajtón. Niall körülbelül még egy órán keresztül itt volt és próbálta belém beszélni, hogy a bosszú hülyeség és ne csesszem el az életemet, legalább is ne ezzel.
- Mi volt olyan fontos? - nézett rám csillogó szemekkel. Lélegezz Christina! Mondogattam magamba. Most vagy soha.
- Eltudod nekem intézni, hogy minél hamarabb bejussak apámhoz a börtönbe? - mondom el neki egy szuszra. Először mosolyog, majd a mondat végére mosolya lehervad és gyanakvóan kezd fürkészni. Próbál rájönni, hogy mit is akarok tenni.
- Én? Miért én? - kérdezi tetetett nyugodtsággal. Persze hogy nem nyugodt. Azért hagyta ott Brazíliát, hogy elkerülje ezt az életmódot és most pont én, aki segített neki kiszabadulni onnan, arra kérem, szegjen meg pár szabályt, mert beszélni akarok a gyilkos apámmal. Hát, ha ezt valakinek elmondanánk kiröhögne és rögtön diliházba vitetne. Nem is csodálom.
- Tudod, hogy nagy dolgot kérek, de muszáj beszélnem vele! - szinte könyörgök. És most azt hiszem nem esek túlzásba ha azt mondom, ezen múlik az életem. Mert annak az esélye, hogy bemegyek a börtönbe és lelő egy rab egyenlő a nullával. De ha ismét felkeres apám valamelyik hű szolgálója, akkor nekem Kampec Dolores.
- Nem értelek, miért akarsz találkozni vele?! - hitetlen arccal néz rám.
- Istenem... Isa, miért nem tudsz csak annyit mondani, hogy persze segítek?! - kérdem egy kis iróniával. Nem akarok róla beszélni, csak túl akarok rajta lenni.
- Holnapra megszerzem az engedélyt - mondja, majd lassan kifújja a levegőt. Ez "Megadom magam" sóhaj volt. Tudom, hogy hülyeséget csinálok, amibe belerángatom, de én nem tudok így élni! - De nehogy azt hidd, hogy egyedül beengedlek oda, ha te mész, akkor én is! - mondja fenyegetően. Hirtelen felindulásból megölelem. A lendülettől a kanapéra borulunk és ott nevetünk tovább.

Semmi nem aludtam az éjszaka. Isabella az este küldött egy smst, hogy már el is intézte és ma be is mehetünk. Egész éjjel azon járt az agyam, hogy mit is mondjak majd apámnak? Kedves legyek és megkérjem , hagyjon békén vagy esetleg dühöngve a boxtudásom ráhárítva kezdjek el vele kiabálni? Fogalmam sincs, és ez nyomaszt a legjobban. Lehet látni se akar. Lehet megbánta amit tett és most képtelen a szemembe nézni. Na jó, azért nem mesében élünk és én sem vagyok Hamupipőke.
Reggel 8 lehet. Az ablakban ülök és elgondolkodva követem a szememmel a fura dolgokra hasonlító bárányfelhőket. Ők pehelykönnyedséggel suhannak végig az égen, én meg egy helybe toporzékolok. Nem jutok sehova. Miért ilyen nehéz az élet? Vagy csak én vagyok ilyen szerencsés, hogy átélhetem a "pokol jobb, mint a földi élet" érzést. Carpe Diem Christina, carpe diem.
- Tina tudnál ma vigyázni Adamre? - Nia fáradtan lép be a szobámba. Hátat fordítok a boldogan szaladgáló felhőknek és Nia felé fordulok.
- Nekem ma fontos dolgom lenne - mondom kissé félve. Csak el ne kezdjen kérdezősködni, csak ne! Nem akarom halálra rémíteni az én kis hülyeségemmel. Ki kell találnom valamit. Valami hihető sztorit.
- Rendben, semmi gond, akkor majd holnap megyek jógázni - mondja mosolyogva és még mellé kacsint is. Huh, ez simán ment, túl simán. Ha az életben minden is könnyű lenne, akkor most egy dúsgazdag lányként élnék Los Angelesben a szívfacsaróan jóképű férjemmel és a tündéri gyerekeinkkel. Ez úgy hangzik, mint egy halotti beszéd. Álmok, vágyak, felhők... jesszus, mi van ma velem? Túltengenek bennem a hormonok, érzékenyebb vagyok egy plázacicánál. Áh, ha már itt tartunk. Doris utána nézett Miss "nekem a göndör Kennek jönnek be" -nek. Semmi kirívó dolgot nem talált. A csaj nem éppen egy IQ bajnok, gondolom nem is az okos kis buksijáért szeretik a pasik. A szülei ügyvédek, ő pedig modell. Szerintem max. a Ki plasztikáztatott többet? verseny döntőjébe jutna be, de ez az én véleményem. Imádja a One Directiont. Nem csodálom, de vajon a külsejük vagy a hangjuk miatt? Rejtély, rejtély mindenhol rejtély. Vagy csak lehet én vagyok már paranoiás.

- Jó napot! Az édesapámhoz jöttünk - mondom egy savanyú mosollyal. Isabella is kedvesen mosolyog mellettem. Azért Oscart nem nyernénk, az biztos!
- Engedély? - néz ránk mogorván a börtönőr. Kissé megijedek és hátralépek. Isabella ugyan azzal a vigyorral előveszi a papír, ami persze hamisítvány, majd odaadja a férfinak. Tördelni kezdem a kezem. Jó ötlet volt ez? Ha észreveszi, hogy nem igaziak akkor börtönbe is kerülhetünk. A férfi tanulmányozni kezdi, és közbe gyanakvóan néz ránk.Lebuktunk, végünk!
- Erre tessék - mondja kedvesebben és az egyik rácsos ajtóra mutat. Ledöbbenve meredek rá. Bevette, elhitte... Isabella oldalba vág, persze mosolyogva és elindul a férfi után. Én is így teszek.
- Fáradjanak be! - egy gyönyörű fehér mosollyal jutalmaz minket, majd kinyit egy ajtót. Jesszus, ez a férfi nem normális. Megvakít a mosolya és idegesít. Most vagy tettei a hülyét és észrevette a engedély hamisságát vagy szimplán fejre ejtették gyerekkorában. Mindegy a lényeg, hogy bejutottunk!
- Christina, micsoda meglepetés! - gúnyos mosollyal üdvözöl az apám. Fintorra húzódik szám, majd mosolygok egyet. Ha tudná, hogy mennyire utálom. Már hányingerem van attól is ha róla beszélek. Megölte az anyámat és velem is ez volt a szándéka...
- Ha megpróbál közeledni, akkor plasztikázott arccal megy ki innen! - mögülem szólal meg fenyegetően Isabella. Ezek szerint jól sejtettem, ez a lány még mindig az a vad lány. Apám csak jóízűen kiröhögi. - Nem viccelek! A gettóba nőttem fel fegyverekkel, droggal és verekedésekkel körülvéve - "dicsekedik".
- Én pedig bérgyilkosok között - közli apám halál nyugodtsággal. Most ez ilyen "Ki pisil messzebbre?" játék? Mert ha igen, akkor kösz én kimaradok egy körből! Nem látom Isabellán, hogy egy kicsit is meghatotta volna apám múltja - Amúgy igazán helyes barátod van! Hogy is hívják? - kérdezi gonoszan vigyorogva. Jaj ne!
- Harry - mondom elhaló hangon. Mit akar ezzel?
- Igazán nagy katasztrófa lenne a zeneipar és a banda számára, ha valami baja esne - sokat sejtető hangja van. Rosszba sántikál!
- Mit akarsz? Nem volt elég, hogy tönkretetted az életem? Mit akarsz? - már sírok és kiabálok egyszerre. Elegem van belőle! Bármit megteszek, csak ne bántsa Harryt.
- Dolgozz nekem! - mondja merőegyszerűséggel. Isabella röhögésbe tör ki mellettem.
- NEM! - teljesen komolyan, röhögés mentes, fenyegető hangon szólal meg Isabella. Apám kérdőn felvonja szemöldökét és rám pillant, az én véleményere kíváncsi.
- Mit kell csinálnom? - na jó, ez kicsit beleegyezően hangzott a részemről...
- Információm szerint remek vagy a küzdősportokba - az "információm" szónál hangosan felnevetek. Persze, börtönbe van de néha többet tud a külvilágról, mint azok akik benne élnek. Küzdősport? Boxoltam, de azért az Éhezők Viadalát nem élném túl!
- Pontosabban? - érdeklődőm. Isabella tátott szájjal jártatja szemét köztem és apám közt. Tárgyalunk, nagyon is.
- Egy idő pont két hetente egy sms-ben egy helyszínnel. Egy ring egy ellenfél és egy győztes! Ha nyersz fizetek - mondja diplomatikusan. Hogy MI van? Nem tudott megöletni, akkor majd én magam kinyíratom?!
- Illegális játékokra küldi a 18 éves lányát? Maga normális, mert nem hiszem?! - áll fel háborodottan Isabella. Még a szék is hátraesett a nagy lendülettől. Le vagyok döbbenve!
- A főnyeremény Harry cuki és ép pofikája! - mondja, majd jóízűen, mint aki jól végezte dolgát hátradől a szék támlájának és feje mögött összekulcsolja kezeit. El kell vállaljam! Harryről van szó...

II. 1.rész ~ A múlt mindig tovább kísért

Ugorjunk csak vissza 40 évet! Nem vagyunk mi időutazók, hogy hipp-hopp máris 60 évesen üljünk az unokákkal. Nem, nem.. nem szabadultok ti meg oly könnyen Tőlem, mert elpusztíthatatlan vagyok. Hahaha, a viccet félretéve, a sok megrázkódtatás után, ami fiatal korom ellenére engem ért, szeretném veletek megosztani az életem boldogabb perceit. Ugyebár rács mögött a bérgyilkos apámmal együtt, ezek után remélem minden rendbe jön, vagy nem?!

- Harry, ezt nem mondhatod komolyan! - felemelt hanggal kiáltottam rá. Ő csak lesütötte a szemét és a földet kémlelte. - Nézz a szemembe a francba! - könnyek lepték el a szemem. Alig 2 napja kaptam vissza és újra "Hello. Nekem miért nem lehet normális, zűrmentes életem" érzésem van.
- Sajnálom! Te eltűntél fél évre, nekem pedig támogatás kellett, legalább is a menedzser szerint - mentegetődik, de ezzel sokra nem megy nálam.
- Persze, a menedzser. Tudod menj te a tudod hova! - mondtam és dühösen, csalódottan rohantam ki a szobából. Borzalmas napom van, ez kétségtelen. Reggel boldogan sétáltam a Tescoban, éppen elhaladtam az újságok mellett, amikor megpillantottam egy újságcikket Harryről, persze címlapon volt az egész. Egy nagy címlapsztori, exkluzív interjú Harry Styles és a barátnőjével, aki mellesleg nem én voltam! Egy szőke, túl szoláriumozott lány virított mellette. Az állam a padlót súrolta a megaláztattottságtól. Azonnal hazarohantam, majd át a fiúkhoz és Harryhez vágtam az újságot. Új bőgtem, mint egy tinilány, aki netkorlátozást kapott. És mivel a magyarázata, na mi? Hogy ez egy látszatkapcsolat, amit a menedzserük talált ki. Milyen menedzser az ilyen? Még hogy jót tesz a bandának... mi köze a magánéletének a karrieréhez? Milyen kapcsolatban a kettő között? Valaki magyarázza meg, mert megbolondulok!
Üdv újra olvasók, üdv újra világfájdalom és üdv újra "Fulladj meg Harry Styles" érzés.

- Doris, értsd már meg! Átvert, játszotta a megbántott srácot, akit otthagyott a barátnője fél évre, de közben azért jól érezte meg Barbieval. És amúgy is, hol van Ken? - Doris kacagásban tört ki. Tény, a humorom a régi. De most nem? Minden plasztiknak van egy pasija, mint Barbie és Ken.
- Hibázott és megbánta. Barbie meg csak egy reklámfogás volt, az a fajta, amelyiket szívesen széttépek - kacsintott, majd egy chipset dobott a szájába - Ki ez a csaj egyáltalán? - emelte maga elé az újságot. Egy durva fintor után megnyugodtam, hasonló véleménnyel van róla ő is - Semmi ötlet Sherlock?
- Semmi - mondtam elgondolkozva. - De ki kell deríteni Watson! - Superman módjára pattantan fel. Doris csak nevetett és magában valami olyasmit motyogott, hogy túl sok a krimi. Hát az életem tényleg egy ötcsillagos krimisorozatba is megállta volna a helyét. Bérgyilkosok, gyilkosságok, Vérbanda, gettó, FBI. Lassan leltárt kell készítenem.
- És mi legyen Styles úrral? - kérdezi Doris szomorúan.
- Egyenlőre rá se bírok nézni. Szenvedjen csak, én is azt fogom tenni - közlöm, majd morcosan lehuppanok az ágyra és magamhoz ölelem az egyik nagy párnámat.
Azt hiszem Nia elment bevásárolni, Adam pedig még óvodában van. Szeretném bepótolni azt a fél évet, amikor nem voltam velük, de nem könnyű. Adam alig emlékszik rám, hiszen már 5 éves.

Hideg van fázom, de hol vagyok? Miért van sötét?
- Hé, valaki! - kiabálom el magam, de a falakról visszaverődve csak az én hangom visszhangzik. Mindenki eltűnt. Hová lettek? Harry, igen ez Harry szobája, de hol van ő? Fázom, de nagyon. De hiszen nyár van, vagy nem? A szemem kezdi megszokni a sötét szokatlanságát, de még mindig homályos minden.
- Srácok ez rossz vicc, gyertek már elő! - kétségbeesett kiabálás hagyja el számat. Zilálok és alig kapok levegőt. Mi történik velem.
- Harry?! - egy alak körvonala rajzolódik ki előttem. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt.
- Nem, Harry halott - apa? Tessék? Harry... Harry nem lehet halott? Mi folyik itt?
- Nem! Mi tettél vele? Hol van? - teljes erőmből püffölni kezdem a mellkasát, de meg se mukkan. Mintha kőből lenne, kemény és hideg a teste. Mereven áll egy helyben és vigyorog.
- HARRY! - sikoly tör ki belőlem. Merre induljak hol lehet? - Valaki segítsen már! - kiabálok újra. Zokogok. Nem veszíthetem el, hisz most kaptam vissza.

♥

Nem is tudom hol kezdjem... ez volt életem első bloga. Talán soha többé nem lesz még egy ehhez fogható, nem tudhatom. Christina annyira, de annyira a szívemhez nőtt. Amikor elkezdtem a blogot fogalmam se volt, hogyan tovább és ez így volt minden rész után. Felraktam a részt és még halvány sejtésem se volt, hogy a következő részben mi fog történni. Csak sodródtam az árral és azt hiszem ti ezt nem bántátok. Hihetetlen érzés volt mindennap, amikor feljöttem megnézni, mennyi hozzászólás és vélemény érkezett. És büszkén, nagy örömmel mondhatom, hogy negatív vélemény nem is érkezett. Volt néhány pont számomra, amikor azt mondtam, Most elég volt, nem bírom tovább. De ezek csak úgy jöttek és mentek, mint a nyári záporok, melyek után az ihlettel teli szivárvány jelent meg. Nem tudom NEKTEK mit jelent/ett ez a blog, de nekem mindent! Ma napig nem tudom honnan jött az ötlet, hogy írni kezdjek, de tudom, hogy rengeteget köszönhetek Dalmii -nak. Mindenben mellettem állt és mai napig áll, segített és támogatott. Köszönöm Neked!♥
Sokat gondolok arra, hogy esetleg egy másik "kötettel" folytatom a blogot. Nem tudom, hogy lenne-e értelme. Majd kiderül, talán egyszer újra egy új rész fog villogni a blogon.
Köszönök minden! ♥♥

Új blog a láthatáron!

Sziasztok! Huh, nem tudom hol is kezdjem?! Rengeteg ember hiányolta az írásaimat, ennek hatására elkezdtem egy új blogot. Aki szerette ezt a történetet és azt, ahogy írtam, akkor érdemes neki/nektek benézni ide is :) köszönöm csókpuszii♥

http://ihatemymission.blogspot.hu/

45. fejezet ~ 40 év ide vagy oda...

- Nagyi, nagyi. Miky meghúzta a copfom - felkaptam a fejem és három aprócska árnyék közeledését figyeltem meg. Levettem a szemüvegem és a rongyosra olvasott könyvet a kandallóra helyeztem.
- Miky, kérj bocsánatot a húgodtól! - rekedtes hang szólaltam. Megköszörültem a torkom és halovány mosollyal tekintetettem a három manócskára. Rájuk nézve eszembe jutott a múlt. Bizton állíthatom, hogy megérte a sok szenvedés és kín. Ez a három pici lény mutatja meg számomra, hogy mindent jól csináltam.
- Boccánat! - selypítős hang ütötte meg a fülem. Büszke pillantással jutalmaztam meg a szobába lévő egyetlen "férfit".
- Nagyi, ez mi? - a kicsi Claudia egy nagy piros könyv félével jött felém. A mosolyom egyre szélesebb lett a ráncos arcomon, ahogy felismertem a rég nem látott albumot.
- Tudod, amikor a papival összeházasodtunk elhatároztam, hogy egy albumban összegyűjtjük az életünk legszebb pillanatait.
- Nézzük meg! - az eddig szótlan Emily lelkesen ugrándozva ütögette az album fedelét. Csendre intettem őket. Ők szófogadó gyermekként leültek elém törökülésben és teljes nyugalom honolt a lakásra. Mély levegőt vettem és felcsaptam a selymes fedelet.
- Ez te vagy nagyi? - Miky hitetlenül mutatott az első oldalon szerepelő fehér ruhás, fiatal nőre.
- Igen. 20 éves voltam, amikor igent mondtam a papinak. Fiatalok és szerelmesek voltunk - ráncos kezeimmel végigsimítottam a kissé meggyötört képen. A széle gyűrött volt és szamárfüles.
- Huhh, de jóképű volt a papi! - Claudia csodálkozó tekintete siklott végig a következő képen. Harry volt az. A nászutunkon készült Málta szigetén. Az a két hét volt életem egyik legszebb pillanata. Persze csak a gyerekeink Ashley és Liliana születése után.
- Bizony, nagyon sármos volt - elismerően bólogattam.
- Mi az, hogy sármos?- Emily kíváncsi tekintetét az enyémbe furta. Egy pillanatig gondolkodtam a helyes válaszon, majd megfogalazódott bennem a számukra érthető definíció.
- Azon férfiak tulajdonsága, kikbe egy perc alatt beletudsz szeretni - mondtam komolyan, majd a végét kissé elnevettem.
- Tényleg? - egy ismerős hangra lettem figyelmes a hátam mögül. Tudtam, hogy Ő az, így hátra se fordultam. Csak lehunytam a szemem és vártam míg elönt a mámor. Idős vagyok, de nem egy érzéketen tuskó. Harry még mindig olyan hatással van rám, hogy az néha már fáj.
- Papi! - mindhárman lelkesen pattantak fel és odarohantak nagyapjukhoz. Nagyapa. Hihetetlen, hogy Miky születése óta, azaz nyolc gyönyörű éve, még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy nagyszülők lettünk. Varázslatos érzés, amikor a lányaidat foghatod a kezedben, de amikor az unokákat dédelgeted, az teljesen más. Az már egy komolyabb elismerés neked, azaz nekem. Bizonyítja, hogy remek, életrevaló gyerekeket neveltünk fel, akik egy csepp hezitálás nélkül rád merik bízni a az unokáidat, mert tudják, hogy ennél jobban helyen nem is lehetnének.
- Meglepetést hoztam - mondta Harry titokzatos. Kíváncsian tettem le az albumot. Időskoron ellenére a fittségem a régi. Pillanatok alatt felpattantam és transzba esett Unokák után slattyogtam. A konyhából hangos sikítások hallatszottak. Belöktem az ajtót és elém tárult a teljesen megtömött konyha. Először a két büszkeségemet pillantottam meg. Ashley Mikyt és Claudiát szorongatta, Liliana pedig Emilyből próbálta kiszorítani a szuszt is. Mindkettőjük mellett büszkén állt a két vejem. Barátságos és meghitt mosolyukat rám villantották. El se tudom mondani, hogy hányszor köszönték meg nekünk azt, hogy ilyrn remek lányokat neveltünk fel. Ashley bíróként tevékenykedik a londoni bíróságon, Liliana pedig ügyvéd. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de mindkettőjüket a jogi pálya elég erősen vonzotta.
Én is végig ölelgettem őket. Alig beszéltünk pár szót a munkáról máris ajtó csapkodás hallatszott. Bombaként robbantak be a régi szép ismerősök az élen Dorissal és Zaynnel. Mögöttük szorosan jött Louis Harryvel, őket pedig Liam és Niall követte.
Hatalmas hangzavar keretében üdvözöltük egymást. Egy kis idő után letelepedtünk a nappaliba és sztorizgatni kezdtünk. Miután Harryvel egybekötöttük az életünket a banda még szép, fényes 12 évig a világ zenei listáinak élén állt. Körülbelül 10 éve volt az utolsó dedikálás. Azóta már nyugodtan mondatom, hogyha nem is hétköznapi életet élünk, de legalább egy idős házaspárként élhetjük a mindennapjainkat.
Ashley egy fényképezőgépet vett elő és egymás mellé ültetett minket. Éreztem Harry kezeit a derekamon. Mellém ült és a három unokát az ölünkbe helyezte. Hatalmas mosoly terült mindenki arcán és katt... máris kattogott a fényképező.
- Tökéletes! - mondta derült arccal Ashley.
Tökéletes. Ez a szó újra értelmet nyert számomra. Régen nem hittem, hogy valami is lehet körülöttem tökéletes, de ma mindent másképp látok. Nos, igen. Az életem TÖKÉLETES!

VÉGE... Δ

44. fejezet ~ gyötör a fájdalom.

Mindenhol "Üdv. újra Itthon" táblát lógtak. A nappaliban ott volt mindenki aki számított. Nia, Adam,Isabella, Niall, Louis, Liam, Zayn, Doris és ... És Harry. Olyan boldogság sugárzott az arcukról, hogy az valami hihetetlen. Nia szemében hirtelen könnyeket véltem felfedezni. Nem szóltak semmit. Csak Nia lépett közelebb és egy újságot nyújtott át. Elvettem és hangosan kezdtem tanulmányozni.

(a cikk nagyításáért katt a képre!)

- Ez komoly? - kérdeztem majd sikítva. Mindenki hevesen bólogatni kezdett. Annyira, de annyira meglepődtem. Jézusom, visszatérhetek a régi életemhez. Nem lesz több bujkálás, félelem és rettegés. Normális életem lehet, már amennyire a személyiségcserék előtt volt.
- Na - csapta össze tenyerét Liam - Tina otthon van, Harry is visszakapta a kocsiját, minden oké, szóval kezdődhet a buli! - kiabálta és odarohant hozzám. Megölelt, jó rendesen megszorongatott és a fülembe súgta, hogy nincs mitől félnem. A szememet könnyfátyol lepte el. Boldog vagyok, ismét boldog!
- Elég jó hely ez a London - mondta Isabella. Kezében egy pezsgőspohár volt. Kacsintott egyet biztatásképpen és tovább állt. Ahogy elnéztem Niallel igazán megtalálták a közös hangot. De nem akarok kombinálni, csak említettem.
- Tina! - Adam csimpaszkodott a lábamon. Már 5 éves. El se hiszem, hogy két évre kimaradtam az életéből és még emlékszik rám. Annyira aranyos, hogy megtudnám zabálni.
- Nem tudom elhinni, hogy itt vagy - ölelt meg Nia. Még mindig zokogott, de ráparancsoltam, hogy ne rontsa el az örömömet. A mi családunkban öröklődik az állandó sírás, elég rendesen. 
- Csajszi! Aztán szeretnénk ám hallani, hogy merre jártál! - mondta Louis és szépen mindenki egyesével a kanapéra ültetett. Csak én álltam pontosan előttük. Nem tudtam mit mondjak. Láttam az arcukon a kíváncsiságot, ezért összeszedtem fejben az elmúlt 3 hónap történéseit és próbáltam egy rövid kis beszámolót összehozni belőle.
- Brazília, hát nem valami csendes ország - mondtam nevetve. Mindenki fapofával ült tovább. Nem értették mire célzok. - Legalább ahol éltem ott nem volt egy nyugodt estém se. A híres Brazil gettók egyikében kaptam lakást. Minden éjszaka lövöldözés, sziréna, kiabálás. - soroltam. Egyből megértették az első mondatom lényegét. Az arcukra ijedtség és félelem telepedett. Harry arcára különösen felfigyeltem. Rémült volt, nagyon. Nem tudom pontosan mi zajlott le benne, de kíváncsi lettem volna a gondolataira. Vele nem beszéltem még a találkozásunk óta. Érzem, ahogy a pillangóim újra beköltöztek a hasamba. Már hiányoztak, úgy ahogy Harry is. Hiába próbáltam elfelejteni, nem sikerült. Nem tudom, hogy ő tovább lépett-e úgy, ahogy a levelemben kértem, de... de muszáj lesz vele beszélnem, akár mi is történt vele a külön töltött hosszú hónapokban.
Mindent elmondtam nekik. Fontosnak tartottam, hogy van akivel megoszthatom az élményeimet. Az új hobbimnak egy külön kis fejezetet szántam. Amikor meghallották, hogy mostanában a boxnak hódolok, hát mi is mondjak, kinevettek. Nem hitték el, hogy képes vagyok megütni bárkit is. Pedig de. Inkább nem szerettem volna megmutatni senkin sem, mit is tanultam, még bajuk esett volna!
- Ez igazán izgalmas és egyben félelmetes is lehetett - mondta Nia, aki az mellette lévő takarót erősen szorongatta. Szerintem jobban félt, ahogy meséltem, mint én, amikor tényleg megtörtént velem az egész elrablós dolog.
Miután mindenki visszatért a mesémből a valóvilágba, előkerültek a pezsgőspoharak és elkezdődött a visszatérésem ünneplése.
- Tina beszélhetünk? - lépett hozzám váratlanul Harry. Bólintottam. Letettem a kezemben féltve szorongatott poharat és utána sétálva felmentünk az emeletre, a szobámba.
Ahogy beléptünk körbenéztem és rájöttem, hogy rajtam kívül semmi nem változott itt. De ha kicsit lecsillapodnak a kedélyek, akkor lehet rájövök, hogy valójában én sem változtak, csak az eseményekhez igazodott a személyiségem. Hát majd kiderül.
- Nem tudom pontosan mit élhettél át, amikor elraboltak és amikor menekülnöd kellett, de gyötör a fájdalom, hogy nem lehettem ott melletted. - mondta és lehajtotta a fejét. Szólni próbáltam, hogy nem az ő hibája, de nem jött ki hang a torkomból. Mintha megnémultam volna - Hiányoztál, nagyon! - megfogta a kezem és leültünk az ágyra.
- Harry, én nem tudom ... - elcsuklott a hangom. Igazán én sem tudtam mit akarok mondani. Csak úgy éreztem muszáj megszólalnom.
- Chrsitina! Szeretlek, mindennél jobban! - mondta csillogó szemekkel, amikben elvesztem. Csak arra lettem figyelmes, hogy arca sebesen közeledik az enyém felé ...